63
évvel ezelőtt az angol és az amerikai légierő gyújtóbombákkal égette
fel és tette a földdel egyenlővé Drezda városát. A II. világháború során
egyetlen alkalommal sem pusztítottak el ennyi embert két nap alatt -
még a Hirosima vagy Nagaszaki elleni atomtámadásokban sem.
A
bombázások következtében Drezdában a földfelszín fölött órákon át tartó
1700-1900 C fokos pokoli hőmérséklet alakult ki, a városban sok
négyzetkilométeres, előbb egymástól független, majd az összeérő
körzetekben az együtt égő tűz miatt az oxigén 3-4 méter magasságig
eltűnt a levegőből, akik nem haltak meg az összeomló házak alatt, azok
elpusztultak a tűzben, megfulladtak a füsttől vagy az oxigénhiánytól, és
futó, menekülő emberek tízezreit kapta fel az utcán nagy erővel lobogó
tűz következtében kialakult légörvények sorozata: ők széttárt
karokkal, lábakkal, csomagostól, kisgyerekestől a földről felrepülve
pillanatok alatt nyomtalanul elégtek és egyszerűen hamuvá váltak a
levegőben.
1945 februárjában az angol és az amerikai légierő
Drezda városát a szó legszorosabb értelmében egy hatalmas krematóriummá
változtatta.
1945.
február 13-án este fél 10-kor az angol királyi légierő összesen 1049
Avro Lancester és De Havilland Mosquitos típusú bombázója két, egymás
utáni hullámban berepült Drezda fölé, és kevesebb mint öt perc alatt
több mint 3460 tonna hagyományos és gyújtóbombát dobott a légvédelem
nélkül maradt városra. A három óra múlva bekövetkezett második hullámban
újabb 529 Lancester támadt a már fáklyaként égő városra és az angol
gépek ezúttal kizárólag 1950 tonna gyújtóbombákat szórtak le.
Az
első légitámadást követő két napban az amerikai légierő B-17-es
bombázókkal további négy támadást intézett az égő, füstölgő, már régóta
csak egy óriási menekülttáborként működő Drezda ellen, aminek során az
amerikaiak 3900 tonna hagyományos és gyújtóanyaggal töltött bombákat
dobtak le a belvárosra. Drezdát ez idő alatt a nagy, sok száz géppel
végrehajtott támadásokon kívül több, kisebb arányú bombázás is érte. A
városra két nap alatt a hagyományos összetételű bombákon kívül 7560
tonna nagy hatásfokú, napalm, magnézium, termit, klorin-triflurid és
fehér foszfor tartalmú gyújtóbombát dobtak le.
A 3-4 emelet
magasságú romhalmaz miatt az utcákon közlekedni nem lehetett, és a
pokolként lángoló városból az egyetlen kifelé gyalog járható utat az
Elba partja jelentette. Ezt az életbe vezető kis ösvényt az alacsonyan
szálló angol és amerikai gépek a nagy két napos bombázás után is napokon
át többször bombázták, és a menekülő öregeket, nőket és gyerekeket a
fedélzeti gépfegyvereikkel ezrével lőtték bele a folyóba.
Volt
angol és amerikai kormánytisztviselők, nyugalmazott tábornokok és
történészek a háború után évtizedekig arra hivatkoztak, hogy a támadások
nem a német polgári lakosság ellen irányultak, hanem a még épségben
maradt drezdai vasúti csomópontot és a környékére telepített ideiglenes
kommunikációs központokat akarták megsemmisíteni. Ennek az állításnak
sok más mellett az is ellentmond, hogy a szövetségesek az 1945. február
13-14-i drezdai bombázás előtt és után kétszer, összesen négy
alkalommal (1944. október 7-én, 1945. január 16-án, 1945. március 2-án
és 1945 április 17-én) bombázták a drezdai teher- és személyszállító
pályaudvarokat és a mellettük katonai sátrakban felállított
telefonközpontokat. A britek korábban azzal is magyarázták a kegyetlen
drezdai bombázást, hogy az angol városok, pl. Coventry 1940 november
14.-i német bombázását akarták ilyen módon "egyensúlyozni." Coventryt
azon a napon 449 német bombázó támadta meg, 4330 ház részben vagy
teljesen összedőlt és 554 ember vesztette életét. Az arányokat a drezdai
pusztítással még összehasonlítani sem lehet, a németek angol földre
gyújtóbombát nem dobtak, és a londoni levéltárakban ma megtalálhatók és
már tanulmányozhatók azok a titkosítás alól feloldott iratok, amelyek
bizonyítják, hogy a Churchill vezette angol kabinet már jóval a
Luftwaffe nagy-britanniai légitámadásai előtt eltervezte a bombázásokat a
német városok ellen.
Az
angolok nem csak tervezték, de a Coventry elleni német bombázás előtt
14 hónappal már bombáztak is német városokat. Négy nappal a II.
világháború kitörése, és két nappal azután, hogy az angol kormány
háborút üzent a náci Németországnak, 1939 szeptember 5.-én az angol
bombázók berepültek Wilhelmshaven és Cuxhaven fölé, ahol a katonai
létesítményektől mentes, sűrűn lakott belső városrészeket bombázták. Ezt
az első angol légitámadást követték az 1940 . január 12-i és az 1940.
március 20-i légitámadások más német városok ellen és csak ezután fél
évvel bombázták a németek először Coventryt és a többi angol várost.
A háború során Drezda előtt az alábbi német városokat bombázták többé-kevésbé porig a brit és az amerikai légierő gépei: Kiel,
Neumünster, Stralsund, Bremerhaven, Emden, Wilhelmshaven, Hamburg,
Neubrandenburg, Neustrelitz, Prenzlau, Bremen, Hannover, Rheine,
Osnabrück, Hildesheim, Braunschweig, Berlin, Potsdam, Odera melletti
Frankfurt, Bocholt, Münster, Kleve, Wesel, Dortmund, Hamm, Soest,
Krefeld, Mönchengladbach, Düsseldorf, Aachen, Düren, Bonn, Köln, Siegen,
Koblenz, Trier, Bingen, Bad Kreuznach, Mainz, Worms, Kaiserslautern,
Pirmasens, Karlsruhe, Pforzheim, Stuttgart, Freiburg, Friedrichshafen,
Ulm, München, Augsburg, Straubing, Heilbronn, Nürnberg, Ingolstadt,
Bayreuth, Mannheim, Ludwigshafen, Darmstadt, Offenbach, Hanau, Majna
melletti Frankfurt, Schweinfurt, Würzburg, Gießen, Kassel, Nordhausen,
Merseburg, Lipcse, Chemnitz, Eilenburg, Halberstadt, Magdeburg,
Gelsenkirchen, Oberhausen, Witten, Duisburg, Hagen, Wuppertal, Solingen,
Neuß, Remscheid, Brilon és Aschaffenburg.
Amerikai adatok
szerint Berlinre 68,285 tonna, Kölnre 48,014, Hamburgra 38,319, Essenre
36,825, Duisburgra 30,535, Kielre 29,946, a Majna folyó melletti
Frankfurtra 29,209, Brémára 25,513, Mannheimre 25,181, Stuttgartra
24,919, Dortmundra 24,783, Hannoverre 23,051, Gelsenkirchenre 22,885,
Nürnbergre 20,401, Münchenre 18,851, Düsseldorfra 18,652, Lipcsére
11,427, Bochumra 11,177, Karlsruhéra 10,598, és Magdeburgra 9,914 tonna,
zömmel hagyományos robbanóanyaggal töltött bombát dobtak a
szövetségesek.
A
német városok elleni szovjet légitámadások ebben nincsenek benne, a
szovjetek nagyrészt a Vörös Hadsereg harckocsis alakulatai előtti
hadszínteret, kisebb falvakat, német katonai egységeket, laktanyákat,
raktárakat, stb. támadták az angol vagy az amerikai repülőgépeknél
rosszabbul felszerelt, kisebb hatótávolságú és teherbírású, gyengébben
felfegyverzett gépeikkel.
A német nagyvárosok közül a támadás
napjáig egyedül Drezda úszta meg a civil lakosság elleni tervszerű
szövetséges légitámadásokat. A háború előtt (1939-ben) 642 ezer lakosú
nagyváros 1945 februárjában már 1,2-1,5 millió embernek adott
menedéket, és a nagy, több emeletes bérházak szobáiban 30-50 fős
csoportokba zsúfolódva éltek az emberek. Sok volt köztük a Breslauból,
(mai neve Wroclaw, Lengyelországhoz tartozik) és a kelet felől közeledő
szovjet Vörös Hadsereg kegyetlenkedései elől tömegesen menekülő idős
ember, nő és gyerek, és a kórházakban ezrével feküdtek a hátrahagyott,
ápolásra szoruló sebesült és többnyire mozgásképtelen német katonák. A
támadás napján Drezdában sok száz Magyarországról, Lengyelországból,
Fehéroroszországból, Ausztriából, Ukrajnából, Csehországból,
Szlovákiából és Baltikumból menekült család is volt. Drezdában
1945 februárjában a szervezett német államot már csak egyedül a
polgári védelem képviselte, nem volt légvédelem sem, mert a legyőzött
Wehrmacht a náci párt tagjaival és a köztisztviselői karral együtt,
eleget téve a nemzetközi Vöröskereszt követelésének, 1944 karácsonyára
kivonult a városból. Drezda a felgyújtásának napján már hetek óta a
Vöröskereszt oltalma alá helyezett város volt, a háztetőkre hatalmas
vörös kereszteket festettek, és az épületek ablakaiban kinn voltak a
nagy, lepedőkből készített vöröskeresztes fehér zászlók.
A
legnagyobb, és a mai napig tartó heves vitát a halottak száma jelenti. A
bombázások következtében Drezdában elhunytak becsült száma
meglehetősen széles skálán mozog, a még mindig erős politikai nyomás
alatt tartott történészek 40-50 ezer és 600 ezer közé teszik az
elégett, porrá, hamuvá vagy füstté vált emberek számát.
Az első,
valószínűtlenül alacsonynak tűnő szám a bűntudattól sem mentes angol
történészektől, egy másik, 300 ezer halottról beszámoló jelentés a
Joseph Göbbels vezette Reichsministerium für Volksaufklärung und
Propaganda nevű minisztérium egyik, 1945 áprilisának végén Berlinbe
küldött jelentéséből származik. Göbbels a halottak magas számát arra
használta fel, hogy további harcra, bosszúra és kitartásra hívja fel a
már elvérzett és minden reményt feladott német népet. A hidegháborútól
vezérelt, ideológiailag megzavart szovjet politikusok, történészek
azért hangoztatták a 4-500 ezer halottat, hogy a Vörös Hadsereg
megszállása alá került Kelet-Németországban és a területén alakult
Német Demokratikus Köztársaságban fenntartsák a bombázás okozta angol
és amerika ellenes hangulatot. 600 ezer, vagy több halottról elsősorban
a németek beszélnek, fennmaradt iratok, személyes beszámolók és
visszaemlékezések alapján.
A legtöbb becslés 2-300 ezer halottat
említ, Konrad Adenauer, a háború utáni demokratikus német állam, a CDU
(német kereszténydemokrata párt) megalapítója, a Német Szövetségi
Köztársaság első kancellárja egy 1955-ös interjújában kereken 250 ezer
halottról beszélt, a Vöröskereszt 275 ezer elhunytat tüntetett fel egy
belső használatra kiadott jelentésében, és a német polgári védelem
egyik volt vezetője az 50-es években 202,400 megtalált és a
gyűjtőhelyekre összehordott halottról írt az emlékirataiban.
Egy
másik, a polgári védelem kötelékében szolgált és később a
Bundeswehrtől 1950-es évek végén nyugdíjba ment német katonatiszt a
feljegyzéseire hivatkozva 253 ezer megtalált halottról ír: ő az
embereivel akkor 35 ezer halottat tudott azonosítani, ennyinek állított
ki halotti bizonyítványt, 50 ezerről a hozzátartozók
valószínűsítették, hogy a rokonaikat találták meg és 168 ezer emberrel
nem tudtak mit csinálni, mert a hullák felismerhetetlenségig
összeroncsolódtak. Ennyi az általa megtalált halottak száma, de a
Drezdában látottak alapján a véleménye szerint két nap alatt eltűntek
és elhunytak száma több mint fél millió ember volt, elsősorban az
idegen, ismeretlen és senki által nem keresett menekültek nagy száma
miatt, akik a városlakókkal együtt nyomtalanul égtek porrá, tűntek el
vagy váltak hamuvá a mindent elemésztő tűzben.
A várost később
megszálló Vörös Hadsereg adatai szerint az 1946-os drezdai
romeltakarítások idején a Németország minden részéből dolgozni érkező
emberekkel együtt a helyi lakosság száma nem érte el a 180 ezret. Még
1947-ben is találtak 2-300 egymásra borult halottat rejtő beomlott
légoltalmi pincéket. Az áldozatok pontos száma valószínűleg soha nem fog
kiderülni.
Az 1945 augusztusi amerikai atombomba támadások és
az azt követő években a radioaktív betegségek Japánban összesen 214
ezer (Hirosimában 140 ezer, Nagaszakiban 74 ezer) főként polgári
áldozatot követeltek. Ezek amerikai forrásból származó becslések, a
japán jelentések több, a két városban összesen kb. 300 ezer halottról
számolnak be. A japán áldozatok pontos száma a drezdaihoz hasonló
okokból szintén megállapíthatatlan, itt is elsősorban a nyomtalanul
elégett emberek nagy száma miatt.
Az Európa sok országából
Drezdába menekült polgári lakosság ellen 1945 február 13-án és február
14-én végrehajtott angol és amerikai kétnapos szőnyegbombázás volt az
emberiség történelmének egyik legnagyobb háborús bűncselekménye és
egyben ez volt a legrövidebb idő alatt elkövetett legkegyetlenebb és
legtöbb áldozatot követelő tömeggyilkosság is, amiben emberek százezrei
szenvedtek borzalmas tűzhalált.
